Fenntartja állítását Edelény polgármestere
2009. október 04. vasárnap 17:05
Az MR1 Kossuth Rádió hétvégén több hírműsorában közölte, hogy az EBH elmarasztalta Molnár Oszkárt, a borsodi város polgármesterét, egyben országgyűlési képviselőt a város egyik testületi ülésén tett kijelentése miatt.
A rádió a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt közölte: a jogsértés súlya és az érintettek nagy száma indokolttá tette több szankció alkalmazását is, de pénzbírságot mégsem szab ki a hatóság, ám Molnár Oszkárt eltiltja a jövőbeli hasonló cselekedetektől és kötelezi a határozat nyilvánosságra hozatalára.
Molnár Oszkár az MTI-nek vasárnap elmondta: az ominózus testületi ülésen nem állította, hogy cigány nők szednek terhesség alatt gyógyszert. "Egészen pontosan úgy fogalmaztam, hogy a cigányok által többségében lakott településeken (...) a terhes nők szándékosan ártanak megszületendő gyereküknek azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak, ezért gyógyszert szednek be, valamint gumikalapáccsal ütik a hasukat."
A polgármester közölte: nem állította, hogy nem tesz feljelentést az ügyben. "Egyelőre nem teszek feljelentést" - fogalmazott.
Az EBH határozatát a Fővárosi Bíróságnál megtámadom, egyúttal megkérem a hatóságot, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértő magatartástól, ugyanakkor felszólítom, hogy ne akarja Magyarországon korlátozni a szólásszabadságot, és arra is, hogy az ország nyilvánossága előtt tisztázza: hivatalból, vagy Berki Judit kérelme alapján indította velem szemben az eljárást - mondta a polgármester. (Berki Judit a 357 feljelentést tett szendrőládi és laki nők képviselője.)
Az országos vihart kavaró ügy kapcsán a közeljövőben megteszem a feljelentésemet, amiről a közvéleményt tájékoztatni fogom - tette hozzá Molnár Oszkár.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Pénteken is kitart a hőség,...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...