Felpörgetnék az igazságszolgáltatást
2010. december 10. péntek 19:24
Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy a kabinet az elmúlt fél évben a közbiztonság és a rend megteremtésére törekedett.
A bíróságok hatékony működéséről szóló, az Országgyűlés előtt álló törvénymódosítási javaslat az eljárások gyorsítása érdekében lehetővé teszi például, hogy jövőben a vádlott beleegyezésével akár távollétében is befejeződhessen a per. Az előterjesztés emellett perek, illetve bírók "mozgatását" is megengedné a leterhelt bíróságok segítésére - fejtette ki az államtitkár.
Kiemelte: a törvénymódosítással a bírósági vezetők hatékonyabb munkára ösztönözhetik a bírókat; nekik a jövőben több szakmai ellenőrzésen kell majd átesniük azért, hogy az állampolgárok joggal számíthassanak az ítéletek elvárható időn belüli megszületésére.
A javaslat emellett szigorítaná még a bírósági végrehajtók összeférhetetlenségi szabályait is, így javítva a szakma etikai megítélését - fűzte hozzá Répássy Róbert.
Az államtitkár szerint a kormány hivatalba lépése óta elfogadott jogszabályok megerősítették az ügyészséget, így a független és csak a törvénynek alárendelt szervezet a jövőben titkosszolgálati eszközökkel is harcolhat a korrupció ellen.
Répássy Róbert szerint erre azért volt nagy szükség, mert kizárólag az ügyészség nyomozhat a hivatali bűncselekmények feltárásában, amit nagymértékben segíthet a titkosszolgálati módszerek alkalmazása.
Répássy Róbert az Országgyűlés által kedden elfogadott módosító indítványokra is emlékeztetett, amelyek összesen 4,5 milliárd forintos többletforrást biztosítanak a bíróságoknak és az ügyészségnek az alaptevékenységükön felüli feladatok ellátására.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

