Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az első helyét a pártversenyben
2024. december 02. hétfő 14:00

A Real-PR 93. friss, hétfőn közölt közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát; négypárti országgyűlés alakulna egy most vasárnapi választáson.
A Real-PR 93. a kutatásában - amelyet november 25. és 27. között ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készítettek - azt vizsgálta, hogy a választók melyik pártra szavaznának egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson.
Az eredményeket a biztos szavazók bázisán közölték és kifejtették, hogy a biztos szavazók azok a szavazópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérték egy most vasárnapi országgyűlési szavazáson, valamint megjelölték melyik pártra szavaznának vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába.
Kiemelték, hogy a biztos szavazók körében a kormánypártokat 44 százalék támogatja, pontosan annyi, mint október folyamán, a Fidesz-KDNP szavazótáborában nincs jele az elbizonytalanodásnak.
A Tisza Párt a biztosan résztvevők körében 36 százalékos eredményt tudna elérni, amely hibahatáron belüli elmozdulás az egy hónappal ezelőtti adatfelvételhez képest, így a Tisza Párt és a kormánypártok között 8 százalékpontnyi a különbség a Fidesz-KDNP javára - tették hozzá, azzal együtt, hogy ez a különbség szignifikáns, meghaladja a hibahatárokat.
Úgy folytatták, hogy a Tisza Párt integrálta a baloldali törpe- és kis pártok szavazótáborának nagy részét, amely folyamat láthatóan elérte a korlátait, így ezekből a választói rétegekből nem áll a párt rendelkezésére további jelentős tartalék.
"A Tisza Párt lendületvesztése mögött ugyanakkor az elmúlt időszakban nyilvánosságra került hangfelvételek hatása is valószínűsíthető" - fogalmaztak.
A felmérés szerint a Mi Hazánk 7 százalékos, míg a Demokratikus Koalíció 5 százalékos tábort tudhat maga mögött a biztos választók körében, ez a Mi Hazánk esetében pontosan megegyezik az októberi kutatási adattal, míg a DK esetében hibahatáron belüli elmozdulást jelent csupán.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékos támogatottságával valószínűleg az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti eredményt érne el - írták.
A teljes lakosságban sem történt a hibahatárokat meghaladó változás a pártok támogatottságában az egy hónappal ezelőtti kutatáshoz képest - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Először értékelik pontozással a...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...