Feljelenti az In-Kal-t a megfigyelt bírónő
2010. december 04. szombat 11:57
Szeptemberben Papcsák Ferenc korábbi elszámoltatási kormánybiztos jelentette be, hogy az In-Kal Security Kft. az ITD Hungary-vel kötött szerződés alapján a cég egyik volt vezetője után vizsgálódott, aki munkaügyi perben állt az ITD-vel. A magánnyomozás során a férfi feleségének, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírónőjének is utánajártak, titkos adatgyűjtést végeztek.
Pénteken a bírónő és férjének ügyvédje, Futó Barnabás az MTV reggeli műsorában beszélt arról: a rendőrség elutasította a feljelentést, amit az ITD és a megfigyelt férfi tettek, miután az In-Kal túlterjeszkedett hatáskörén. Nem történt előrelépés a bírónő jogellenes megfigyelése kapcsán sem, így máig nem tudni, ki adta ki a bírónő adatait, és hogyan tekinthetett bele titokban bárki különböző bírósági iratokba.
Futó Barnabás pénteken a Független Hírügynökségnek azt mondta: a férj és az ITD közös feljelentésének elutasításáról csütörtökön szerzett tudomást. A rendőrség ugyanis nem értesítette ügyfelét. A nyomozás elutasítása ellen panaszt tesznek az ügyészségen.
A bírónő önálló feljelentést fog tenni, az ügyvéd álláspontja szerint ebben is az ügyészségnek kell eljárnia, mert hivatalos személyről van szó. Bár korábban az elszámoltatási kormánybiztos is járt a Legfelsőbb Bíróság elnökénél, illetve a bírónő is, mégsem derült ki mostanáig, hogy ki és hogyan juthatott hozzá illetéktelenül különböző, a bírónővel kapcsolatos bírósági iratokhoz - tette hozzá Futó Barnabás.
Forrás: Független Hírügynökség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

