Feljelentették a rendőrfőkapitányt
2010. december 03. péntek 13:48
Az ORFK tájékoztatása szerint a főkapitány irányjelző használata nélkül hajtott ki egy körforgalomból, ezt a szolgálatot teljesítő helyi járőr észlelte. A szokásos rendőri intézkedés keretében a gépjármű vezetőjét igazoltatták, Tóth Tamás pedig elismerte a szabálysértés tényét.
A tájékoztatás szerint a feljelentésben szerepel az is, hogy a gépjármű szélvédője nem felel meg a KRESZ előírásainak, a rajta lévő fólia nem szabályos.
A KRESZ betartása minden állampolgárnak kötelező, így a főkapitánynak is, ezért természetesen vállalja a szabálysértés következményeit - tudatta a rendőrség.
Hozzátették: "ha egy rendőr megszegi a közúti közlekedés szabályait, az nem jelenthet kivételt, sőt az elvárás egy rendőrrel szemben sokkal nagyobb akkor is, ha a rendőr a szabálytalanságot szabadidejében követte el". Az ORFK hangsúlyozta: a KRESZ figyelmen kívül hagyása minden állampolgár esetében azonos szankciókkal jár.
Az országos rendőrfőkapitány a feljelentés kézhez vétele után hozza meg döntését az ügyben - közölték.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

