Feljelentette a nemzeti őrsereget Vajnai pártja
2009. július 21. kedd 15:10
A feljelentésben a szerveződés működésének felülvizsgálatát kéri a Munkáspárt 2006, és egyben kezdeményezi feloszlatását is. A beadványra az ügyészségnek harminc napon belül kell válaszolnia - mondta Kiss Bálint.
Az alelnöke hozzátette: a párt azt reméli, hogy hasonló folyamat fog elkezdődni, mint a magyar gárdával kapcsolatban. "A nemzeti őrsereg ugyanazokat a tevékenységeket végezte, zömmel ugyanazokon a rendezvényeken vett részt, mint a magyar gárda, így egy olyan szervezetre emlékeztet, amely felül akarja írni a magyar államnak a rend és a közrend fenntartására irányuló tevékenységét" - jelentette ki az alelnök.
A párt elnöksége korábban nyilatkozatban ítélte el a szervezet július 9-i, Nyíregyháza belvárosában megtartott demonstrációját, valamint megdöbbenésének adott hangot azért is, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság május 16-án hivatalosan bejegyezte a Nemzeti Őrsereg Hagyományőrző és Polgárőr Egyesületet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...