Erdélyi magyar lapok áttértek Iohannis nevének romános írására
2020. május 05. kedd 15:20

Klaus Iohannis román államfő napokban tett, magyarellenesnek tartott kijelentései után a legfontosabb erdélyi magyar napilap és portál áttért az államfő nevének a romános írására.
A Krónika napilap és a Maszol.ro portál korábban következetesen németesen, Klaus Johannisnak írta az államfő nevét, a napokban azonban mindkettő Klaus Iohannisra váltott.
A Krónika keddi vezércikkében megemlítette: a szerkesztőség a név J-s írásmódjával gesztust próbált tenni az államfő felé, és le akart számolni azzal a típusú totalitárius eszmével, hogy az állam szabná meg, írná át az egyén identitását.
"Úgy véljük, elérkezett a pillanat, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, az i-re pedig felkerüljön a pont: lapunk ezentúl Iohannisként tünteti fel a román elnök nevét, ahogyan azt az érintett hivatalosan használja. Rászolgált erre" - fogalmazott a vezércikkíró.
Klaus Iohannis még 2014-es elnökké választásakor a nagyszebeni Turnul Sfatului TV műsorában adott magyarázatot a neve írásmódjára. Elmondta: családja több mint ötszáz éve Johannisként írta a nevét, de születésekor a román anyakönyvvezető megtagadta, hogy németesen vezesse be a nevet az anyakönyvbe, így lett hivatalosan Iohannis.
"Az iratokban I-vel maradtam, de az is én vagyok, aki J-vel írja a nevét. A magánlevelezésemben J-vel írom alá a nevemet" - magyarázta.
A riporter kérdésére, hogy miért nem változtatta vissza a nevét, miután erre lehetősége nyílott, a politikus a bürokratikus eljárásra hivatkozott, és kijelentette: noha lett volna ismerőse a nagyszebeni városházán, nem látta időszerűnek a névváltoztatást.
A városházi ismerőssel arra utalt, hogy 14 éven át ő volt Nagyszeben polgármestere.
MTI - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Októberre befejeződik a Pécsi...