Enyhe, de esős időjárásra számíthatunk kedden
2019. november 11. hétfő 19:10

Este, éjszaka fokozatosan szinte mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, reggelre az ország nagy részén beborul az ég. Főként a nyugati és délnyugati határvidéken foltokban köd is képződhet.
Kedden többnyire borult lesz az ég, de a Tiszántúlon néhány órás szűrt napsütésre lehet számítani a fátyolfelhők mellett.
A Dunántúlon, a Duna vonala mentén és az Északi-középhegység nyugati felén sokfelé várható eső, általában kiadós csapadék hullhat. Napközben a keleti, délkeleti szelet még csak kevés helyen, estétől azonban már több helyen kísérhetik erős széllökések. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon végig északi, északkeleti szél lesz jellemző.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden az Alpokalján 7-9, a Tiszántúlon 17 és 20 fok között valószínű.
A Dunántúl keleti felén, a Duna-Tisza köze nyugati részein délutántól várható melegedés a csapadék megszűnése után, így azokon a részeken csak az esti órákban áll be a maximum.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...