Engedetlenséggel vádolnak egy rendőrt 2006 ősze kapcsán
2011. március 18. péntek 10:46
A lap pénteki számában Kiss Attila alezredes, az ügyészség vezetője az eljárásról ennél többet nem közölt, csak annyit mondott, hogy a gyanúsított panasszal élt, és szabadlábon védekezhet, mert kényszerintézkedést nem rendeltek el ellene.
A lap szerint így azt sem tudni, hogy a 2006 őszi hatósági jogsértéseket vizsgáló parlamenti bizottság fideszes vezetőjének tavaly novemberi feljelentésének mely pontjában történt előrelépés.
A honatya feljelentése három pontot tartalmazott. Az első elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúját vetette fel, miután Bene László akkori országos rendőrfőkapitány nem indított eljárást Gergényi Péter volt budapesti főkapitány ellen.
A második az intézkedő rendőrök azonosító számának hiányával kapcsolatos. A harmadik pedig elöljárói gondoskodás elmulasztásának gyanúját fogalmazza meg azzal kapcsolatban, hogy kivonták a rendőröket az ostromlott Magyar Televízió épületéből.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

