Emelnék 2017-től a kulturális szférában dolgozók bérét
2016. június 03. péntek 09:23

Több lépcsőben, 2017-től tervezi a kulturális szférában dolgozó közalkalmazottak béremelését az Emberi Erőforrások Minisztériuma - jelentette be dr. Hoppál Péter (képünkön) kultúráért felelős államtitkár a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén.
Az államtitkár hangsúlyozta: két számjegyű általános bérfejlesztést szeretnének, amely a kulturális közalkalmazotti szféra különböző szakterületein dolgozó körülbelül 20 ezer dolgozót érintené oly módon, hogy számukra érzékelhető bérnövekedést tegyen lehetővé.
A KÁÉT ülésén jelen lévő országos szakszervezetek és szakmai szervezetek vezetői egyetértettek a béremelési program elindításával.
A KÁÉT ülésén jelen volt a zene és táncművészeti, filmművészeti, a színházi, a képző- és iparművészeti, az artista és közösségi művelődési szakterület érdekképviselete, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Megyei Jogú Városok Országos Szövetsége és a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége képviselője.
Forrás: Kultúráért Felelős Államtitkárság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Faggyal, havazással és széllel...

