Elzárják a tolvajokat, még kevés a tapasztalat
2010. szeptember 29. szerda 09:25
Az 1999. évi törvény augusztus 19-én hatályba lépett módosítása szerint elzárás szabható ki magánlaksértésért, feloszlatott társadalmi szervezetben való részvételért, valótlan bejelentésért és tulajdon elleni szabálysértésért is. Elzárásra fiatalkorúakkal szemben is lehetőség van, ennek maximuma a felnőttekre kiróható mérték fele, 30 nap, halmazat esetén 45 nap.
A hatóságok több megyében azzal hárították el az MTI érdeklődését, hogy rövid idő telt el a hatályba lépés óta, illetve az adatok közlésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az illetékes. Az eddigi nyilatkozatok szerint az ügyek zöme vagyon elleni szabálysértés, azon belül bolti lopás. Az eltulajdonított tárgy értéke olykor mindössze 200-300 forint, de egy "40 forintos" ügy is bíróságra került. Az ellopott holmik között volt dinnye, kávé, csokoládé, parfüm, cipő, alkohol, cigaretta és horgászdamil is.
Az ORFK múlt héten azt közölte: a törvénymódosítás hatályba lépése óta 3862 feljelentést tettek tulajdon elleni szabálysértés miatt. Szabálysértési őrizetet 299 esetben rendeltek el, ez a gyakorlatban legfeljebb 72 óra fogva tartást jelent. A 3190 eljárás alá vont ember közül 297 fiatalkorú. A bíróságok gyorsított eljárásban csaknem 3 millió forint bírságot szabtak ki. A tulajdon elleni szabálysértések Budapesten, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében voltak a leggyakoribbak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Korrupt gyermekvédelmi...