Előzetesbe került a pszichiátrián gyilkoló férfi
2015. október 29. csütörtök 16:11
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 68 éves férfit, aki a gyanú szerint megölte az egyik betegtársát kedden egy budapesti kórházban - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Ibolya Tibor közleményében azt írta: az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán folyik nyomozás emberölés minősített bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A gyanú szerint a férfi kedden egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében olyan súlyosan bántalmazta az egyik betegtársát, egy 86 éves férfit, hogy a sértett a helyszínen meghalt.
A Fővárosi Főügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta a férfi előzetes letartóztatását.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egyetértett a főügyészség álláspontjával, és a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte az előzetes letartóztatást, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtanak végre. A végzés jogerős.
Korábban az Origo portálnak Müller Péter, a Merényi Gusztáv Kórház orvos igazgatója elmondta: az intézmény pszichiátriai osztályának zárt részlegében történt az eset.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- A házasság érvénytelenségének egyes...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Baranyára is kiadták a...