Elmondhatja, melyik díj nélkül lenne boldogabb
2015. június 04. csütörtök 15:58

Két hónapon át tartó konzultáció kezdődik pénteken az úgynevezett közigazgatási rezsicsökkentésről, azaz arról, hogy a közszolgáltatásokért fizetendő díjak közül melyek csökkenjenek, illetve szűnjenek meg - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki tájékoztatóján.
Lázár János emlékeztetett: 2016-ban már 10 milliárd forinttal kevesebb bevételt terveznek a közigazgatási térítési díjak csökkentése, illetve megszüntetése miatt.
Arról, hogy mely díjak csökkenjenek, szűnjenek meg, konzultációt tart a kabinet június 5-től augusztus 6-ig.
Véleményt mondani személyesen a járási hivatalokban vagy a kormányhivatalok honlapján lehet - tájékoztatott a miniszter, aki a kormány által mérsékelni javasolt díjak közül példaként említette a hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésének költségét, az ellopott gépjármű forgalomból kivonásának díját és az ellopott igazolványok pótlásának összegét.
MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

