Elhunyt Cseh Tamás előadóművész
2009. augusztus 08. szombat 08:23
A szinhaz.hu weboldalon mindössze annyi szerepel, hogy "Cseh Tamás meghalt", az információ forrása azonban nincs megjelölve. Az oldalon közlik a művész rövid életrajzát is.
Az MTI pénteken késő este többször próbálta elérni Cseh Tamás családját - sikertelenül.
Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ezt követően, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.
Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.
A művész 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek, A telihold dalai.
Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.
Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította.
Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek. Budapesten 1972 és 1977 között a 25. Színházban "futott" Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Liptai Claudia Demján jobbkezével jár
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...