Elhunyt Arnóth Sándor országgyűlési képviselő
2011. március 17. csütörtök 08:40
A baleset szerda este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt, amikor egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött az Arnóth Sándort szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival.
A balesetben hárman haltak meg: az 51 éves Arnóth Sándor mellett életét vesztette 57 éves gépkocsivezetője, valamint a szabálytalanul az autópályára hajtó jármű vezetője is.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a balesetet okozó 51 éves aszódi férfi eddig tisztázatlan okból a forgalommal szemben hajtott fel az M3-as autópályára, ahol a belső sávban ütközött a szabályosan közlekedő, Miskolc felé tartó személyautóval.
A vétlen járműnek egy kisteherautó is nekicsapódott, az abban ülők nem sérültek meg - közölte a szóvivő.
A helyszínelés hajnali 4 óráig tartott, addig teljes útzár volt érvényben; a forgalmat a 41-es kilométernél, a bagi lehajtónál a 3-as főútra terelték.
A tragédia pontos körülményeinek kiderítésére vizsgálat indult - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az Országgyűlés saját halottjának tekinti Arnóth Sándor fideszes parlamenti képviselőt, Püspökladány polgármesterét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

