Elfogták a 16 éves gyáli lány gyilkosát
2009. december 19. szombat 14:28

A 21 éves Z. Dávid beismerte, hogy ő lőtte agyon az iskolába tartó - budapesti állandó lakcímre bejelentett, fővárosi iskolába járó, de Gyálon lakó - 16 éves D. Bernadettet. A gyanúsítottat őrizetbe vették.
Péntek reggel fél nyolckor járókelők tettek bejelentést arról a dabasi rendőrkapitányságra, hogy egy fiatal lány holtteste hever Gyál egyik utcájában.
Ármós Sándor Pest megyei rendőr-főkapitány elmondta: D. Bernadett reggel a buszmegálló felé tartott, hogy iskolába menjen. Z. Dávid várta, és arra készült, hogy az erdőben megöli őt. Mivel nem tudta rávenni a lányt arra, hogy menjenek az erdőn keresztül, az úton sétáltak tovább, majd Z. Dávid egy lépéssel lemaradt a lánytól, és rálőtt.
Az első lövés nem volt halálos, de a lány földre került, és segítségért kiáltott. Ettől az elkövető megijedt, és azért, hogy elhallgatassa a lányt, nyolcszor fejbe ütötte a pisztollyal, amitől D. Bernadett elvesztette eszméletét.
Eközben Z. Dávid ismét tűzkész állapotba hozta a pisztolyt, és közvetlen közelről halántékon lőtte a lányt - közölte Ármós Sándor, hozzátéve: a fegyver nem sorozatlövő, tehát időbe telt, hogy ismét lövést lehessen leadni vele.
A fiú azt vallotta, hogy már májusi szakításukkor elhatározta, megöli a lányt, és azóta tervezte a gyilkosságot. Az interneten felkutatta a fekete lőpor készítésének módját, házuk pincéjében lőpor előállításával kísérletezett (erre a célra szerzett egy turmixgépet, amelyben a szükséges anyagokat őrölte), és lőterekre járt gyakorolni, hogy tesztelje a lőport.
Ármós Sándor azt mondta, hogy a volt barát gyorsan akart végezni a lánnyal, "semmiképpen nem akart neki szenvedést okozni".
Z. Dávid októberben vásárolt legálisan egy pisztolyt, amely korhű másolata egy, a XIX. században Olaszországban használatos forgótáras, ólomgolyó kilövésére alkalmas fegyvernek. A pisztolyhoz nem árultak csappantyút, amely nélkül nem lehet lövést leadni. Ugyanakkor Szlovákiában legálisan hozzájuthatott a csappantyúhoz, és Révkomáromban gyári feketelőport is tudott venni - mondta a főkapitány.
Papp Péter, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója a sajtótájékoztatón kivégzésnek nevezte a gyilkosságot. Elmondta azt is, a fiú először arra készült, hogy felrobbantja a lányt, de azt nem tudta kivitelezni, ezért döntött a pisztoly mellett.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...