Éjfél óta újra vasutassztrájk
2008. december 14. vasárnap 10:35

A munkabeszüntetés sikerességéről eltérően nyilatkozik a szakszervezet és a MÁV. Gaskó István szerint ugyanis a vasúti közlekedés teljesen megbénult Kelet-Magyarországon, és annyian vettek részt a sztrájkban, ahányan ezt meg tudták oldani.
Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője ugyanakkor azt közölte, reggel 8 óráig az éjszakai műszakban 612 vezényelt kocsivizsgáló és jegyvizsgálóból 61-en sztrájkoltak, 551-en dolgoztak. Mint mondta, Debrecen és Miskolc területén a vonatok 50-50 százaléka közlekedett, a többi érintett térségben 90 százalékban jártak a vonatok.
A Dunántúlon az MTI jelentése szerint zavartalan a vasúti közlekedés, a budapesti főpályaudvarokon dolgoznak a vasutasok, fogadják és indítják a járatokat. A távolsági belföldi forgalomban és az InterCity-k közlekedésében járatkimaradásokra kell számítani a sztrájk alatt. A központi forgalomirányítás azon dolgozik, hogy a vonatokat a lehetőségekhez képest közlekedtesse a forgalmi és vasútbiztonsági előírások betartása mellett.
A MÁV pécsi területi kommunikációs vezetője, Imre Lászlóné a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, mivel a demonstrációt a keleti országrészre hirdették meg, ezért a munkabeszüntetés a pécsi igazgatóságot nem érintette. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a sztrájk miatt a délutáni órákban a Pécs-Budapest-Miskolc összeköttetés menetrendjében előfordulhatnak problémák. A fővárosban szintén nem sztrájkolnak, így a Pécs-Budapest vonalon is csak - az esetlegesen előforduló - kisebb késésekre kell számítaniuk az utasoknak.
FRISSÍTVE (vasárnap, 12:13):
Este hat órától országos lesz a vasutassztrájk
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás vasárnap 18 órától az egész ország területére kiterjeszti a határozatlan idejű vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István elnök Budapesten. A VDSZSZ elnöke elmondta: délután konzultációt folytatnak a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) képviselőivel arról, hogyan lehetne összekapcsolni a reptéri és a vasúti akciót a nyomásgyakorlás erősítése érdekében. A vasutassztrájk vasárnap nulla órakor kezdődött, és főleg Kelet-Magyarországot érintette.
A MÁV sajtófőnöke korábban elmondta: Debrecen és Miskolc területén a vonatok 50-50 százaléka közlekedett, a többi érintett térségben 90 százalékban jártak a vonatok. A Dunántúlon éjjel még zavartalan volt a vasúti közlekedés, a budapesti főpályaudvarokon dolgoztak a vasutasok, fogadták és indították a járatokat.
A Keleti pályaudvaron szinte teljesen zavartalan volt a forgalom. Az MTI helyszíni tudósítójának tapasztalata szerint reggel rendben elindultak a vonatok a keleti országrészbe, így például Békéscsabára, Sátoraljaújhelyre és Szolnokra is. Az érkező szerelvények egyelőre szintén menetrend szerint közlekedtek Szolnok és Hatvan felől.
Az utasok többsége nem a sztrájkról, hanem a vasárnaptól életbe lépő új menetrendről érdeklődött. Sokuk azt sem tudta, hogy vasutassztrájk van Kelet-Magyarországon, és aki tisztában volt vele, az is kijött inkább a pályaudvarra, mert - mint mondták - a korábbi sztrájkok idején is el tudtak jutni a célállomásaikra. A jegypénztárak és a pályaudvar árusai is nyitva tartanak.
FRISSÍTVE (vasárnap, 19:09):
Országossá vált a vasutassztrájk, a Keletiben már bizonytalan a helyzet
Kiterjesztette az egész országra vasárnap 18 órakor a vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás, a koraesti órától a dunántúli vasutasok is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, így országszerte fennakadásokra kell számítani a vonatközlekedésben.
A VDSZSZ Szolidaritás azt reméli, hogy a nyomás fokozásával sikerül elérniük, hogy a MÁV elmozduljon merev álláspontjáról, és érdemi tárgyalásra kerül sor a hétfőn. Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója azonban budapesti sajtótájékóztatóján kijelentette: a MÁV álláspontja nem változott, nincs jogi alapja a VDSZSZ követeléseinek, ezek irreálisak.
A budapesti Keleti pályaudvaron nem volt jelentősebb fennakadás délután a vasúti forgalomban, azonban az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának tapasztalatai szerint este 6 óra után már kiszámíthatatlan a helyzet. Az ügyfélszolgálat információi szerint a 18:00 órai műszakváltás utáni helyzet teljesen bizonytalan. Az ügyfélszolgálaton állandó az érdeklődés, de jelentős sor nem alakult ki. A pénztáraknál sincs sorban állás.
Miskolcra intercity és gyorsvonatok továbbra sem járnak, Hatvanig vagy Füzesabonyig lehet jelenleg eljutni. A Békéscsabán áthaladó nemzetközi intercityket törölték, az erre menő gyorsvonatok a menetrend szerintinél több helyen állnak meg. A Budapest-Szob vonalon át Szlovákiába közlekedő nemzetközi vonatok nem járnak.
A Székesfehérváron át Velencébe tartó, menetrend szerint 16:35-kor induló Venezia Express továbbra sem indult el. A Hegyeshalmon át Bécsbe közlekedő vonat várhatóan 60 perces késéssel, 18.10 órakor indul. Törölték a Corona nemzetközi gyors indulását is, amely Brassóba közlekedett volna 17.43-kor.
Fotó: Németh György - MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...