Egy hónapig biztosan nem vezet otthonszülést
2010. október 08. péntek 16:55
Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság Geréb Ágnest, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít a rendőrség.
A bírósági végzés szerint a gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban november 8-ig szól.
A kedden őrizetbe vett Geréb Ágnes esetében a bíróság osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, avagy veszélyeztetné.
Geréb Ágnes hivatásától eltiltott szülész, nőgyógyászt és még három embert kedd délután állított elő a rendőrség, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

