Eddig csak három kínai vásárolt letelepedési kötvényt
2013. július 04. csütörtök 09:11
Eddig három letelepedési államkötvényt igényeltek külföldiek, a vásárlók kínaiak voltak, írja a Magyar Nemzet. A december végén kihirdetett törvénymódosítás szerint azok a harmadik, vagyis az unión kívüli országokból érkező állampolgárok, akik legalább 250 ezer euró, vagyis mintegy 73 millió forint értékben államkötvénybe fektetnek be, a korábbinál jóval gyorsabban, a tartózkodási engedély megszerzése után hat hónappal letelepedési engedélyt kaphatnak Magyarországon.
Az ilyen állampapírokat csak közvetítő vállalkozáson keresztül lehet lejegyezni. Eddig hét vállalkozás kapott erre engedélyt. Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) a Magyar Nemzettel közölte: a központ nem jogosult megismerni azt, hogy az érintett vállalkozás által kibocsátott értékpapírt milyen nemzetiségű magánszemélyek jegyezték le. Más forrásból a lap úgy tudja, hogy kínaiak a vásárlók. A kormány 2-3000 külföldi vásárolóra számít a következő két évben.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

