Eddig 100 millió forint árvízi adomány gyűlt össze
2013. június 10. hétfő 14:06

Balog Zoltán miniszter szerint az adományokra nagy szükség lesz az árvíz levonulása utáni helyreállításkor is. A pénz a nemzeti összefogás 1357-es vonalán, illetve annak 11711711-2222222-es banki számlaszámán keresztül gyűlt össze.
Mintegy 100 millió forint pénzadomány gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítésére a nemzeti összefogás vonalán keresztül - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A tárcavezető a műsorban elmondta: a pénz a nemzeti összefogás 1357-es vonalán, illetve annak 11711711-2222222-es banki számlaszámán keresztül gyűlt össze. Balog Zoltán, aki a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnökeként beszélt erről, hozzátette: a pénzadományokon kívül sok természetbeni felajánlást - munkagépeket, homokzsákokat - is kapnak.
A miniszter elmondta: továbbra is várják az adományokat, amelyekre várhatóan nagy szükség lesz az árvíz levonulása utáni helyreállításkor.
Szerdán alakult meg a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, amelyen keresztül az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok összehangolják segítő tevékenységüket. Szombat óta a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala helyett a közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére. Ezen keresztül hívásonként és SMS-enként 250 forintot lehet adományozni.
Forrás: Kossuth Rádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

