Demokratizálódást sürgetett Szili utódja
2009. szeptember 18. péntek 12:35
A Nyugat-Balkán országok parlamenti elnökeinek negyedik konferenciáján a magyar házelnök közölte: Magyarország és az euroatlanti közösség érdeke a nyugat-balkáni térség hosszú távú stabilitása, ez pedig csak akkor érhető el, ha ezek az országok minél hamarabb a NATO és az Európai Unió tagjai lesznek. A hétfőn megválasztott elnök szerint a 2011-es magyar uniós elnökség egyik legfontosabb prioritása lesz ezen országok csatlakozásának segítése.
Katona Béla elmondta, az a tapasztalat, hogy az EU további bővítése előtt részben a gazdasági válság miatt is növekvő akadályok jelentek meg. Meggyőződésünk, hogy a hátráltató körülmények ellenére a bővítési folyamat nem állhat le - jelentette ki az Országgyűlés elnöke. Hozzátette: a csatlakozásnál az egyetlen mérce csak az lehet, hogy a belépésre váró országok teljesítik-e a feltételeket.
Katona Béla gratulált Albániának és Horvátországnak a NATO tagságához. Úgy vélte, az, hogy Magyarország elsőként és egyhangúlag ratifikálta a csatlakozási jegyzőkönyvet, egyértelmű jele a nyugat-balkáni térség iránti elkötelezettségének.
A konferencia legfontosabb céljának nevezte, hogy a magyar Országgyűlés által összegyűjtött tapasztalatokkal segítsék: a nyugat-balkáni országok minél hamarabb a demokratizálódás és az európai integráció útjára lépjenek.
A megnyitó után zárt körben folytatódó konferencián részt vesz Jozefina Topalli, az Albán Parlament elnöke, Milorad Zivković, Bosznia-Hercegovina Képviselőházának elnöke, Trajko Veljanoski, a Macedón Parlament elnöke, Ranko Krivokapic, a Montenegrói Parlament elnöke, Gordana Čomić, a Szerb Köztársaság Parlamenti alelnöke, Egeresi Sándor, a Vajdaság Autonóm tartomány Képviselőházának elnöke és Luka Bebić, a Horvát Parlament elnöke.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...