Csökkentették az MMK költségvetését
2010. december 08. szerda 08:55
Az MMK idei költségvetése 5,12 milliárd forint volt, a kulturális tárca és a közalapítvány között korábban a kiszámíthatóság jegyében kötött szerződés értelmében 2011-ben 6,4 milliárd lenne a költségvetés. A parlamenti döntés után az MMK 1 milliárd 30 millió forinttal gazdálkodhat.
L. Simon László a lapnak elmondta, korábban egyeztetett a módosító indítványról a miniszterelnökkel, aki "elkötelezett a magyar film ügyében, de - egyetértve a frakcióval - nem az MMK-val képzeli el a filmszakma támogatását".
Szomjas György, a Magyar filmművész Szövetség főtitkára a helyzetet tragikusnak nevezte, véleménye szerint a filmtámogatás elvonása gyakorlatilag a teljes összeomlást jelenti mindannak, ami a szakmában történt.
"Minden folytonosság megszakad, mindent elölről kell kezdeni. Ezzel bukik az Európai Unióval egyeztetett filmtörvény és támogatási rendszer, mert ezek szerint a fő elosztó szerv már nem az MMK, ami pedig sarkalatos pontja volt a kormány és az EU közötti megállapodásnak" - mondta Szomjas György.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...