"Csődöt mondott Bajnaiék gazdaságpolitikája"
2010. március 29. hétfő 14:38
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölte, hogy tizenhat éves csúcsra, 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között; a ráta 2,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján erre reagálva azt mondta: az elmúlt hónapokban folytatott "kormányzati szájkarate enyhén szólva besült", hiszen semmi másról nem lehetett hallani, mint hogy mennyire sikeres a kormány, ehhez képest pedig most kiderült, hogy tizenhat éves csúcson van a munkanélküliség.
A fideszes politikus szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája hosszú távon veszi el a jövőt, a kilábalás lehetőségét az országtól, a KSH hétfői jelentéséből ugyanis kiderül az is, hogy a 24 év alatti fiatalok több mint 25 százaléka munka nélkül van.
Hangsúlyozta: az embereknek azonban két hét múlva lehetőségük lesz arra, hogy véget vessenek ennek a gazdaságpolitikának. Ha ezt elmulasztják, az "beláthatatlan következményeket" fog jelenteni Magyarország számára - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte: a munkanélküliség megfékezéséhez gazdasági növekedésre van szükség, az azonban a mostani adószintek, ilyen korrupció és ilyen bürokrácia mellett elképzelhetetlen. Ezért a gazdasági növekedés beindításához szükség van a bürokrácia leépítésére, a korrupció visszaszorítására, valamint az adócsökkentésre - mondta.
Arra a kérdésre, ha a Fidesz kormányra kerül, hogyan lehet előteremteni a párt által ígért munkahelyeket, a stábfőnök kifejtette: a felmérések szerint a szürkegazdaságban körülbelül 200-300 ezer, vagy akár még több munkahely most is van. Ezek szerinte egyértelműen azért nem adózó munkahelyek, mert az adórendszer bonyolult, az adók magasak, és a bürokrácia "agyonnyomja" a vállalkozásokat.
Vagyis ha ezeken lehet változtatni, akkor a szürkéből a legális gazdaságba lehet hozni munkahelyeket viszonylag gyorsan - értékelte Szijjártó Péter, hozzáfűzve, hogy reálisnak tartja tíz év alatt egymillió új, legális munkahely létrehozását.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Használt ruhákból készít menő...
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- A tilalom ellenére rakott tüzet egy...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...