Csaknem száz település számíthat támogatásra Kárpátalján
2015. június 08. hétfő 15:14

Kétszáznál több magyarországi önkormányzat döntött már vagy dönt a közeljövőben arról, hogy mekkora összegekkel támogatnak kárpátaljai településeket. A támogatások csaknem száz határon túli önkormányzathoz juthatnak el - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn, tatabányai sajtótájékoztatóján.
Potápi Árpád János (képünkön) hozzátette, hogy az adományok elosztására koordinációs testület jött létre. A támogatásokat olyan helységek kapják, amelyek lakossága magyar vagy részben magyar nemzetiségű.
A segítség elsősorban idősekhez, gyermekekhez és szociálisan rászoruló emberekhez jut el, a karitatív szervezetek és a történelmi egyházak bevonásával - ismertette a politikus.
Popovics György (Fidesz-KDNP), a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy az önkormányzat a megyében koordináló szerepet kíván betölteni az adománygyűjtésben, ezért felhívást bocsát ki az akcióhoz való csatlakozásra, valamint egy elkülönített számlaszámra várja a felajánlásokat.
A megyei önkormányzat az adománygyűjtésbe bevonja a vele együttműködési megállapodást kötött gazdasági érdekvédelmi szervezeteket, a megyei kamarákat és a vállalkozói szövetségeket - tette hozzá a közgyűlés elnöke.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes április közepén jelentette be, hogy a kormány 650 millió forinttal támogatja a kárpátaljai magyarságot az ukrajnai nehéz helyzetre való tekintettel. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár valamennyi magyar önkormányzatot levélben kereste meg a segítségnyújtás érdekében.
MTI - Fotó: Borbás Mátyás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

