Budapestre ért a legmodernebb utasszállító repülő
2017. szeptember 09. szombat 08:32

Budapestre érkezett a Lufthansa színeiben a világ legmodernebb szélestörzsű utasszállító repülőgépe, az Airbus A350-es.
Ezzel ünnepelte a Lufthansa magyarországi üzemének 50. évfordulóját. A repülőgép Münchenből érkezett.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az ünnepségen, pénteken elmondta, a Lufthansa járatnyitásra Budapestre sikertörténet, a légitársaság profi, megbízható és elkötelezett. Ez a miniszter szerint a számokon is látszik, hiszen a német légitársasági csoportnak évi 110 milliós utasforgalma van és 18 millió utas véleménye alapján a legjobb európai légitársaságnak választották.
Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője köszöntőjében felidézte, hogy 1967-ben indították el az első járatot Budapestre egy Boeing 727-essel, az első évben 9 ezer utasuk volt. Most évente 1,6 milliós az utasforgalmuk, ezzel a legnagyobb hagyományos légitársasággá váltak Budapesten.
Kam Jandu, a Budapest Airport járatfejlesztési igazgatója azt hangsúlyozta, hogy Németország rendkívül fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak, ezért a légi kapcsolatok kiemelkedő fontossággal bírnak.
Hozzátette: köszönhetően a Lufthansa járatfejlesztéseinek is, idén 13 milliós utasforgalomra számítanak a repülőtéren, ami 15 százalékkal több, mint a tavalyi.
Az Airbus A350-ese a világ legmodernebb hosszú távú utakat teljesíteni képes repülőgépe, amely elődjéhez, az A330-ashoz képest 20 százalékkal gazdaságosabban üzemeltethető, ugyanennyivel kevesebb károsanyagot bocsát ki és 50 százalékkal halkabb. A gépet jelentős részben karbonszálas kompozit anyagból készítették, és teljesen új fejlesztésű hajtóműveket kapott a Rolls Royce-tól.
MTI - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...