Brutálisan agyonverte a fia Szilágyi Istvánt, az ismert színészt
2020. május 03. vasárnap 13:10

Helyszínelők érkeztek reggel a 82 éves színész 17. kerületi lakásához. Az Origónak a helyszínen a színész egyik ismerőse azt mondta, a fia kalapáccsal verte agyon a Lópici Gáspárt is alakító Szilágyi Istvánt. A fiát a helyszínen elfogták a rendőrök.
Az Origo úgy tudja, vasárnap reggel hívták a rendőröket, hogy Budapest külvárosában egy férfi megölte az édesapját.
A rendőrség később megerősítette a hírt. Közleményük szerint a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazta az apját.
Az idős férfi meghalt. A Ripost azt írta, hogy Szilágyi István volt az, akit megöltek. Ő az a színész, akit szinte az egész ország ismert filmes szerepe miatt, amiben Lópici Gáspárnak hívták.
A gyilkossággal gyanúsított férfi, a színész fia három évvel ezelőtt már állt bíróság előtt azért, mert nagyon megverte az apját.
Akkor súlyos testi sértés miatt kellett felelnie.
A Babtista Szeretetszolgálat színművész háza előtt tartozkodó tagja azt mondta az Origónak, hónapok óta ápolta az idős férfit, utoljára pénteken járt nála.
Arról is beszélt, hogy ma reggel is volt bent a házban, ahol már a bűnügyi technikusok dolgoztak, amikor odaért.
Azt mondta, odabent minden tiszta vér, kalapáccsal verték agyon a színészt. Ezt azonban egyelőre nem erősítették meg a rendőrök az Origónak.
Forrás: origo.hu - Fotó: MTI/Kallos Bea
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Még csaknem két hétig...