Botka taxit küld a nyugdíjasokért?
2010. október 02. szombat 12:55
A jogszabályok értelmében a szavazás napján tilos a választók akaratának befolyásolása, ezért a Fidesz a helyi választási bizottsághoz fordult - mondta Csepreghy Nándor az MSZP szegedi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón egy helyi lakos is megjelent, aki elmondta, családja is kapott egy taxis szállítást felkínáló telefonhívást pénteken.
A Fideszhez eddig négy bejelentés érkezett a választási csalás előkészületéről - közölte a politikus, aki szerint kérdéses, hogy a szocialisták milyen információk alapján keresték meg a nyugdíjasokat, s mit tesznek adatbázisukkal a választás után.
Cseprgehy Nándor felszólította az MSZP-t, hogy tartsák magukat az általuk kidolgozott etikai kódexhez, s hagyjanak fel a választási csalás előkészületével.
Mészáros Tamás, az MSZP szegedi kampányfőnöke a sajtótájékoztató helyszínén határozottan cáfolta a Fidesz állításait.
A szocialista kampányfőnök szerint a Fidesz szegedi kampánya hazugságokra és rágalmakra épült. Az egész Fidesz-kampány középpontjában Botka László lejáratása állt, jogtalanul használták arcképét, az MSZP logóját, és hazugságokat terjesztettek. Most pedig előre mentegetőzve, a szokásos választási csalás "dumájukkal" jönnek - tette hozzá.
"Felmerül a gyanú, hogy a szombati hangulatkeltő sajtótájékoztató nem más célt szolgál, mint elterelni a figyelmet a Fidesz esetleges választási csalásának előkészületéről" - fogalmazott Mészáros Tamás.
A kampányfőnök arra kérte a szegedieket, ne adják a város irányítását felkészületlenek és gyűlölködők kezébe, s vasárnap szavazzanak Botka Lászlóra és az MSZP - Összefogás Szegedért jelöltjeire.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

