Botka László otthagyta a szegedi MSZP-frakciót

2019. október 27. vasárnap 13:30

Botka László otthagyta a szegedi MSZP-frakciót

Nem a saját pártja frakcióját választotta Botka László Szegeden. Pénteken alakult meg a szegedi közgyűlés, a polgármester akkor jelentette be, hogy a szocialista képviselőcsoport helyett egy másik frakcióban dolgozik tovább. Botka László 28 éve tagja az MSZP-nek, de sokak szerint egyre távolabb kerül a párttól. Az MSZP szerint Botka László nem távolodott el tőlük - hangzott el az M1 Híradójában. 

 

 

Az önkormányzati választáson bő 60 százalékkal Botka Lászlót választották polgármesternek Szegeden. Az MSZP-től a DK-n át a Jobbikig az összes ellenzéki párt támogatta. Bár Botka László sokáig az MSZP egyik első embere volt, a szegedi plakátokon az MSZP-logó csak egy volt a sok közül.

Pénteken alakult meg a szegedi közgyűlés

Pénteken alakult meg a szegedi közgyűlés, Botka László ekkor a beszédében kifejezetten kerülte, hogy a pártról beszéljen. Botka László ekkor jelentette be, hogy a nem ül be az MSZP frakciójába a közgyűlésben, hanem az Összefogás Szegedért Egyesület frakciójában dolgozik majd.

Az MSZP-s Korózs Lajos az ATV-ben láthatóan nem tudott mit reagálni erre, de azt kiemelte, hogy szerinte Botka László nem távolodott el az MSZP-től. Botka László 28 éve tagja az MSZP-nek, választmányi elnök is volt, két éve pedig őt választották az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, 2017 októberében azonban váratlanul visszalépett. A sajtó akkor arról írt, hogy Botka László ellen szövetkeztek az MSZP-ben, és látványosan megromlott a kapcsolata a párttal.


Nem az MSZP-frakcióba ült be

A sajtóban megjelent mostani kommentárok szerint azzal, hogy Botka László Szegeden nem az MSZP-frakcióba ült be, nyíltan szakított a szocialistákkal. A HVG tovább is megy: szerintük nem lenne meglepő, ha Botka László kilépne az MSZP-ből.

Botka Lászlót kereste az M1, hogy megtudja: miért nem akart beülni az MSZP frakciójába Szegeden, és tervezi-e, hogy kilép a pártból. Botka László azonban egyelőre nem reagált.

Az önkormányzati választás után az Indexnek nyilatkozott a szegedi polgármester. Akkor azt mondta: kivonult az MSZP-ből és nem naprakész a párt ügyeiben. Úgy fogalmazott: őszintén szólva nem is érdekli, hogy mi zajlik a pártban.

Forrás: hirado.hu