Boross: a magyar sors küldötte volt Antal

2008. december 12. péntek 18:42

Antall József a magyar sors küldötte volt - emlékezett a 15 évvel ezelőtt elhunyt kormányfőre Boross Péter, az MDF országgyűlési képviselője pénteken, a fővárosi Fiumei úti temetőben.

A volt miniszterelnök sírja mellett tartott megemlékezésen Boross Péter arról beszélt, hogy Antall József mélységes magyarsággal és hazaszeretettel vállalta mindazt, amit a történelem rárótt. Vállalta, pedig tisztában volt a körülményekkel, hogy milyenek az ország gazdasági és történelmi viszonyai - fűzte hozzá.

Az MDF-es politikus a miniszterelnök halála óta eltelt időszakot úgy jellemezte, hogy ma már nemzetközi színtéren is fejet hajtanak Antall József előtt, aki sokak véleménye szerint helyet biztosított magának abban a lelki panteonban, amelyben azok vannak, akik a nemzet felemelkedéséért küzdöttek.

(mti)