Bonyhádon az iskolák átszervezése ellen tiltakoztak
2011. április 14. csütörtök 21:16
Mintegy kétszázan tiltakoztak a helyi iskolák átszervezése ellen csütörtök délután Bonyhádon, a polgármesteri hivatal előtt, miközben a képviselő-testület az átszervezésről szóló szándéknyilatkozatról tárgyalt.
A völgységi városban már korábban elfogadták a város oktatási koncepcióját, amely szerint a jövőben a jelenlegi három helyett két iskolaépületben zajlik majd az oktatás. A szülőkhöz, pedagógusokhoz eljutott információk szerint az önkormányzat az Arany János általános iskolát szünteti meg; a képviselő-testület csütörtöki ülésén nagy többséggel elfogadta az ezt is tartalmazó szándéknyilatkozatot.
Potápi Árpád János (Fidesz-KDNP) polgármester a vitában azt hangoztatta: az önkormányzat szándéka, hogy minél kisebb érdeksérelemmel járjon az átszervezés. Közölte azt is, hogy a végső döntést hat hét múlva hozzák meg.
A városháza előtt zajló demonstráción Schuler Zoltán, a Völgységi Szülők Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy az átszervezés álláspontjuk szerint az oktatás minőségének romlásához vezet majd Bonyhádon.
Az Arany János iskola pedagógusai, diákjai és azok szülei egy hónappal ezelőtt élőlánccal tiltakoztak az iskola megszüntetése ellen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

