Bokros: érdemek szerint döntsön Bajnai
2009. július 10. péntek 11:04
Az MDF képviselője kérdésre válaszolva elmondta: a magyar képviselőknek formális hatásuk nincs arra, hogy kit jelöljön Magyarország uniós biztosnak. Mint mondta, informális "valószínűleg lesz", de hogy milyen, arra egyelőre nem tudott válaszolni.
"Mi nem jelölünk" - szögezte le.
Emlékeztetett rá: minden potenciális biztosjelöltet meghallgatnak az Európai Parlament különböző bizottságai, és ott lehet kérdéseket feltenni, vagy a jelöltet kritikával illetni, ahogyan az öt évvel ezelőtt Kovács László energiaügyi biztosjelölttel is történt. Arra a kérdésre, hogy van-e "favoritja" a posztra, kijelentette: ők azokat a jelölteket fogják meghallgatni, akiket a nemzeti kormányok jelölnek.
"Üzenem a miniszterelnök úrnak is, hogy érdemek szerint döntsön, ne politikai kapcsolatok alapján. Szégyen lenne ennek az országnak, hogy ha olyan képviselőnk lenne az Európai Bizottságban, aki sem nyelveket nem beszél, sem a szakmájához nem ért" - jelentette ki.
Hozzátette: nagyon fontos lenne, ha olyan embert küldenének a magyar nemzet képviseletében, "akire mindenki felnézhet". A politikus cáfolta, hogy szavai virágnyelven azt jelentenék, hogy sem Veres János volt pénzügyminiszter, sem Szili Katalin leköszönő házelnök jelölését nem támogatja.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...