BKV-botrány: keresik a 100 milliós osztogatót
2009. július 25. szombat 12:28
Miután tavaly egy közel 100 millió forintos végkielégítéssel és prémiummal elbocsátottátok a BKV-tól a humánpolitikai igazgatót, Szalainé dr. Szilágyi Eleonórát, mindjárt újból munkába is állhatott a cégnél, havonta 1,2 millió forintért. Lehoczkyné dr. Kollonay Csilla munkajogász szerint ez azért volt lehetséges, mert a közpénzből működő vállalatokra ugyanolyan szabályozás vonatkozik, mint a magáncégekre: korlátlanul eltérhetnek a szabályoktól a dolgozó javára.
- A Munka törvénykönyve nem tartalmaz semmiféle tiltást, amely megakadályozná, hogy a köztulajdonú cégek vezetői súlyos pénzeket fizessenek ki, tulajdonképpen semmiért - vélekedett Lehoczkyné. - Egy magáncég nem ad végkielégítést, ha tovább akar valakit foglalkoztatni, hiszen a tulajdonos zsebe bánja.
A munkajogász véleménye szerint ebben az esetben az a felelős, aki áldását adta a pénzösszegek kifizetésére, illetve a humánpolitikai igazgató újbóli alkalmazására. Aláhúzta: a cégvezetők a Polgári Törvénykönyv szigorúbb szabályai szerint felelnek, ha károkat okozva állapítják meg egy vezető díjazását.
Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő szerint egy humánpolitikai szakértő havonta átlag bruttó másfél millió körül keres. - A bér meghatározása nagyban függ az illető szakmai múltjától - vélekedett Pintér Zsolt.
- Aki 6-8 éve dolgozik ezen a szakterületen, és előtte mondjuk eredetileg angoltanárnőként foglalkozott oktatással, annak a jövedelme nyilván alacsonyabb lesz, mint például Vissi Ferencé, aki jelenleg a humánpolitikai ágazat egyik guruja - magyarázta a fejvadász. Hozzátette: annak ismeretében, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra 1972 óta dolgozott a cégnél, az 1,2 millió forintos fizetése reális.
A közlekedési vállalat lapunkkal annyit közölt: dr. Kocsis István vezérigazgató vizsgálatot indított az ügy tisztázására, és pályázatot írt ki a humánpolitikai igazgatói poszt betöltésére.
Megkérdeztük Szalainé dr. Szilágyi Eleonórát, mit szól a személye körül kialakult botrányhoz, de nem nyilatkozott.
borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...