Benyújtják a déli határszakasszal kapcsolatos módosító javaslatot
2015. június 09. kedd 11:11

A Fidesz benyújtja kedden a déli határszakasszal kapcsolatos módosító javaslatot az Országgyűlésnek - erről Rogán Antal, a párt frakcióvezetője beszélt a Napi Gazdaságnak.
Rogán Antal a lap online kiadásában megjelent cikk szerint elmondta: a módosító javaslat azt tartalmazza majd, hogy "szeretnék visszaállítani a 2012 előtti állapotot a határszakaszon, amikor az idegenrendészeti őrizet működött, vagyis őrizetbe vehették a tiltott határátlépőket".
A kormánypárti politikus kiemelte: szó sincs arról, hogy szögesdrótot húznának fel a szakaszon, bár erre az Európai Unió Bulgária és Törökország között adott engedélyt - olvasható.
A napilap kedden írt arról is, hogy a legfrissebb adatok szerint eddig 420 ezer, bevándorlásról szóló, kitöltött konzultációs kérdőív érkezett vissza postán a kormányhoz. Ezenfelül 15 ezren az interneten válaszoltak a kérdésekre.
Úgy tudják, a 200 ezer feldolgozott kérdőív eredményekből "világosan látszik, hogy a magyar állampolgárok több mint nyolcvan százaléka szigorítaná a bevándorlással kapcsolatos törvényeket" - olvasható. Mint írták, "erre szükség is lehet, hiszen a legújabb információk szerint eddig mintegy 53 ezer menekültügyi kérelem érkezett a hatóságokhoz, az elmúlt hétvégén pedig egy kisebb falunyi ember, azaz majdnem 1500 bevándorló lépte át a határt."
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

