Bene nem jelent meg a bizottság előtt
2010. szeptember 06. hétfő 11:55
Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke szerint Bene László jogsértést követett el és a parlamentáris demokrácia alapértékeit sértette meg azzal, hogy nem jelent meg a testület ülésén, habár arra időben megküldték neki a meghívót. Reményét fejezte ki, hogy csak adminisztratív tévesdésről van szó, és jelezte, újra meghívják a volt országos rendőrfőkapitányt.
Gaudi-Nagy Tamás, az albizottság jobbikos alelnöke cinikusságnak és gátlástalanságnak nevezte Bene távolmaradását, továbbá mély megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot. Kezdeményezte, hogy a testület határozott hangú közleményt adjon ki és ítélje el a történteket, ahogyan Gyurcsány Ferenc volt kormányfő távolmaradását is.
A szembesítés nem kerülhető el, még ha a 2006 őszi események idején országos rendőrfőkapitányi posztot betöltő Bene László "jól megérdemelt posztot" is kapott, a Magyar Nemzeti Bank biztonsági igazgatója lett - fűzte hozzá a jobbikos politikus.
Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, ha büntetőeljárás folyna, akkor ügyvédként már kezdeményezné a volt országos rendőrfőkapitány hatósági előállítását. Jelen helyzetben erre nincs lehetőség - folytatta-, ezért arra kéri "a magyar nemzet bátor tagjait", hogy állítsák elő Bene Lászlót.
Az albizottság hétfői ülésén ezek után szünetet rendeltek el, de a napirenden szerepel még többek között fővárosi ügyészségi vezetők meghallgatása.
Az emberi jogi bizottság "a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló" albizottsága május 20-án jött létre. Az ellenzék három pártja közül kettő részt vesz az albizottság munkájában, Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) a testület egyik alelnöke, továbbá Morvai Krisztina, a párt Európa Parlamenti képviselője is rendszeresen részt vesz az albizottság ülésein.
Az LMP is delegált képviselőt a testületbe, ugyanakkor az MSZP bojkottálja az albizottság munkáját, nem küldött képviselőt, mert bár házszabályszerűen alakult meg, álláspontjuk szerint politikailag illegitim a testület.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

