Belehúzott a forint, jól mennek a kötvények
2010. szeptember 09. csütörtök 12:07
A tervezett 50 milliárd helyett 70 milliárd forint összegben tudott ma értékesíteni 3, 5 és 10 éves magyar államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ. Bár a tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest 12-17 bázisponttal alacsonyabbak a mai aukciós átlaghozamok, de a két héttel ezelőtti forrásbevonáshoz képest még mindig 21-35 bázisponttal drágábbak az államnak a mostani kötvénykibocsátások.
Ez az első fontos piaci visszajelzésnek is tekinthető a tegnapi kormányzati üzenet után, miszerint a kabinet tartja az eredeti 3% alatti hiánycélt jövőre.
A forint piacán reggel óta fokozatos felértékelődés bontakozott ki. Az euróval szembeni árfolyam 9 óra környékén még a 288-as szint környékén tartózkodott, fél 12 után pedig már csak 285.50 forintot kellett adni egy euróért. A svájci frankkal szemben is gyarapodni tudott a hazai fizetőeszköz, a jegyzések már a 221-es szint környékén járnak, miközben tegnap még új történelmi csúcson (226 felett) is megfordultak.
A forint reggel óta mutatott ereje kitűnik a régiós devizák közül, amelyek egyébként stabilan tartják árfolyamukat az alapvetően kedvező nemzetközi befektetői hangulatban (gyengülő dollár és frank, emelkedő részvényárfolyamok jellemzik a csütörtöki kereskedést).
Forrás: portfolio.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...