Barnaiszap: egy ember meghalt, hárman eltűntek - FRISSÍTVE
2010. október 04. hétfő 15:40
A védelmi bizottság helyszíni ülésén ott van Hofmann Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgató-helyettese, aki az MTI-nek mindössze annyit mondott: tájékozódik, s a védelmi bizottság tagjaival közösen keresik a megoldási lehetőségeket a veszélyhelyzet kezelésére.
Kovács László, a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság szakaszmérnöke az MTI-nek azt mondta: erősen maró hatású veszélyes anyag ömlött ki a gátszakadáskor. A közeli timföldgyár iszaptározójából kiszabadult anyag Devecser irányába folyik, a víz rendkívül erős, 13 pH értékű lúgot mosott ki.
A kolontári iskolából gyermekeket kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak; leállt a vasúti forgalom; az anyagi kár jelentős, a felderítés jelenleg is tart.
Az OKF szóvivője, Töttős Györgyi az MTI-nek korábban azt mondta: a tűzoltók, a katasztrófavédelem, a rendőrség és a polgári védelem erői nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Elkezdődött az érintett lakosok biztonságba helyezése, a súlyos környezeti károk megelőzése. A helyszíni mentést az OKF irányító törzse vezeti.
A barnaiszap bőrrel érintkezve lúgos hatást vált ki, azt bő vízzel kell lemosni, így lehet semlegesíteni - közölte az OKF szóvivője, hozzátéve, hogy ajánlott az iszappal szennyezett ruha azonnali lecserélése.
A Veszprém megyei Kolontár településen 816-an élnek, a faluban 252 ház van.
A timföldgyárban úgy tájékoztatták az MTI-t, hogy a cég vezetői a helyszínen tartózkodnak.
FRISSÍTVE:
(16:49)
A balesetben egy ember meghalt, hárman eltűntek, 10 ember került kórházba, ebből kettő sérülései súlyosak az Ajka melletti iszapömlés következtében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfő délután.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

