Balog: a pedagógusnap a pedagógus hivatás ünnepe
2016. június 02. csütörtök 10:53

A pedagógusok egyszerre játszanak döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában - emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedagógusnapi köszöntőjében.
A miniszter az MTI-hez is eljuttatott videoüzenetében kiemelte: ez a nap ünnep, a pedagógusok hivatásának ünnepe, azé a hivatásé, amely az ország minden részében a gyermekek tízezreinek jelenti a versenyképes tudást, a jövőt, a magyar kultúrát.
A pedagógusokon keresztül találkozhatnak a gyermekek a közösség adta élményekkel, a tudás megszerzéséhez szükséges munka örömével, nehézségével - mutatott rá a miniszter.
Balog Zoltán úgy fogalmazott: életre szóló találkozások lehetnek ezek.
A pedagógusok egyszerre játszanak döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában - mondta a miniszter. Kitért arra is: az oktatás területe folyamatosan alakul, a 21. században nem is lehet ez másként.
Úton vagyunk, közös munkával, a kerekasztal mellett igyekszünk meghozni a pedagógusokat érintő döntéseket - hangsúlyozta.
Balog Zoltán kiemelte: bízik abban, hogy a növekvő anyagi megbecsülésen túl, ez a partnerség is egyre erősebb lesz, és ezt a pedagógusok érzik. Kifejtette: a 2010 előtti út többé nem volt járható, az új pedig formálódik.
Vannak viták és vannak részeredmények, de a cél közös, hogy érdemes legyen Magyarországon jól tanítani a következő nemzedéket - közölte Balog Zoltán.
A miniszter külön köszöntötte azokat a fiatalokat, akik a jövőben ezt a hivatást választják, akik pedagógusok akarnak lenni.
A köznevelés ügye az ő kezükben is van - mutatott rá.
Balog Zoltán azt kívánta, hogy a közös célok mihamarabb teljesüljenek, és legyen erejük a jobbításra.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...

