Bakondi: a magyarokat nem veszélyezteti a nukleáris válság
2011. március 16. szerda 15:44
Nem veszélyezteti a magyar lakosságot a japán nukleáris válság a nagy földrajzi távolság miatt; a katasztrófavédők mindenesetre napra készen figyelemmel kísérik a történteket, Magyarország pedig felajánlotta segítségét a szigetországnak - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője szerdán egy balatonföldvári sajtótájékoztatón.
A polgári védelmi kirendeltségvezetők országos balatonföldvári konferenciáján részt vevő Bakondi György kifejtette: Magyarországnak az Európai Unió soros elnökeként is figyelemmel kell kísérnie a japán eseményeket, szükség esetén aktiválva a polgári védelmet. Beszélt arról is, hogy Magyarország már felajánlotta segítségét a szigetországnak, részben speciális mentőcsoport, részben nukleáris szakértők küldésével, de ezzel eddig nem élt a japán kormány.
A főigazgató elmondta, a katasztrófavédők folyamatosan mérik a háttérsugárzást az országban, és figyelik a meteorológiai adatokat, hogy nyomon kövessék, eljuthat-e Magyarországra a radioaktív szennyeződés. Ettől szakvélemények szerint nem kell tartani - hangsúlyozta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

