Bajnaiék: három hónap, hárommilliárd haszon
2010. november 27. szombat 09:24
Az úgynevezett Dataplex-ügyben érintett cégek bankszámlaforgalmának elemzését, a 2005-ben három hónap alatt hárommilliárd forintos hasznot hozó tranzakció-sorozatban keletkezett szerződések ellenőrzését és tanúkihallgatásokat végeznek a vám- és pénzügyőrségen, ahol adócsalás miatt nyomoznak a Bajnai Gordont és Kóka János sógorát is elérő üzlet miatt.
Megkezdték a tanúk kihallgatását a Dataplex-ügyben - mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére a vám- és pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója. Sors László neveket nem említett, azt ugyanakkor közölte: tucatnyi személynek tesznek fel kérdéseket a nyomozók.
A szerverhotelt működtető informatikai vállalkozást 2005-ben 2,5 milliárd forintos bankhitelből vette meg a Bajnai Gordon későbbi miniszterelnök vezette Wallis Zrt., majd három hónappal később ciprusi cégek bevonásával csaknem hárommilliárdos haszonnal, 5,1 milliárd forintért továbbadták azt a Magyar Telekomnak.
A tranzakció miatt - amelyben egyébként érintett Kóka János volt gazdasági miniszter sógora is - adócsalás gyanújával nyomoznak - írja a szombati Magyar Nemzet.
Forrás: mno.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

