Bajnai: átláthatósági biztos kell
2010. március 31. szerda 11:18
Bajnai Gordon tájékoztatása szerint ez a szabály jövő év januárjától már minden kétszázmillió forint feletti állami beruházásra vonatkozik majd. A miniszterelnök emlékeztetett arra: az Országgyűlés februárban döntött a közbeszerzési törvény módosításáról, amely előírja az átláthatósági megállapodások megkötését.
A közbeszerzések átláthatósága és tisztasága érdekében a közbeszerzés kiírója úgynevezett átláthatósági megállapodást köthet a közbeszerzés valamennyi ajánlattevőjével. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a közbeszerzésekben résztvevő ajánlattevőknek minden, a közbeszerzéssel kapcsolatos dokumentumot, megbízási vagy alvállalkozóval kötött szerződést nyilvánosságra kell hozniuk.
Az MTI még februárban írt arról, hogy információi szerint a kormány azt tervezi, rendeletben teszi kötelezővé az átláthatósági megállapodást minden állami és önkormányzati közbeszerzés esetében.
A közbeszerzési törvény módosítása tartalmazza azt is, hogy az átláthatósági megállapodást, annak tartalmát átláthatósági biztosok ellenőrizhetik. A biztos valamennyi iratba betekinthet, a beszerzés egész folyamán információkat szerezhet, ellenőrizhet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

