Az MSZP minden fővárosi céget átvilágítana
2009. szeptember 13. vasárnap 18:13
Burány Sándor, az MSZP budapesti szervezetének elnöke és Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ami a fővárosi cégeknél és intézményeknél az utóbbi években kialakult, abból az MSZP-nek elege van. Rendet kell tenni, mert a BKV-s végkielégítési ügy „csak a jéghegy csúcsa", ezért 2003-ig visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munka- és tanácsadói szerződéseit átvilágítanák.
A szocialisták szerint ki kell derülnie, hogy ki gazdálkodott pazarlóan, és ki tartotta be a jogszabályokat. Megjegyezte, a szerződésből eredő „vérlázító" végkielégítési összegek kifizetése lehet jogszerű, hiszen azok kollektív szerződéseken alapulnak, de az átvilágítás azt a célt is szolgája, hogy ezeket az irreálisan magas összegű járandóságokat megszüntessék.
Burány Sándor azt mondta: a BKV hosszú távon nem maradhat talpon az állam segítsége nélkül, és mivel a társaság a közvélemény előtt olyan helyzetbe hozta a fővárosi céget, hogy a segítségre méltatlanná vált, a segítségnyújtás alapfeltétele a rendteremtés.
A szocialista politikus szerint a BKV-s ügy csak a jéghegy csúcsa, mert az állami szférában, az ország más állami intézményeiben is előfordultak, előfordulhatnak ugyanekkora összegű végkielégítések és lehetnek ennek kifizetését jogszerűen megítélő szerződések.
Az MSZP azt javasolja, bővítsék az igazgatóságok, a felügyelőbizottságok hatáskörét, hogy a munkaszerződéseket - típusonként és értékhatárt megjelölve - csak azok jóváhagyásával lehessen megkötni, és azokat negyedévente vizsgálják felül.
Kezdeményezik, hogy paritásos alapon jöjjön létre egy eseti bizottság a Fővárosi Közgyűlés két nagy frakciója vezetőjének irányításával, amely a fővárosi cégek és intézmények alapító okiratát is felülvizsgálná. Az ellenzék bevonásával a szerződések és okiratok átvizsgálásának eredményét, valamint a változtatásokhoz szükséges megoldási javaslataikat 90 napon belül a közgyűlés elé terjesztenék.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...