Az MSZP megvédi a Hende Csaba által feljelentett Vadait
2013. július 11. csütörtök 13:59

Az MSZP csütörtökön közleményben állt ki Vadai Ágnes volt szocialista honvédelmi államtitkár és Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi kabinetfőnöke mellett, valamint lemondásra szólította fel a sajtóhírek szerint ellenük hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tevő Hende Csaba fideszes honvédelmi minisztert.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában ismerteti: a feljelentés azzal lehet összefüggésben, hogy Vadai Ágnes államtitkári honlapjának szerkesztésével és az ehhez köthető különböző PR-feladatokkal két külsős céget is megbíztak több millió forintért, miközben ez a HM belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt. A kifizetésekről pedig a lap szerint megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket az államtitkár írt alá.
Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében felháborítónak nevezte a feljelentést és szolidaritását fejezte ki a feljelentettekkel.
"Demokratikus ellenzéki pártként nem kérünk a fideszes boszorkányüldözésekből" - fogalmazott az MSZP vezetője, hozzátéve: "jól látszik, hogy a Fidesz nem válogat a maffiamódszerekben, amikor ellenzéki képviselők meghurcolása a cél".
Az ellenzéki politikus szerint a honvédelmi miniszter ezzel a tettével alkalmatlanná vált a tárca vezetésére, amiért azonnali lemondásra szólítják fel.
Az MSZP-ből időközben kilépett, jelenleg a Demokratikus Koalíció alelnökeként és független képviselőként politizáló Vadai Ágnes azt mondta, hogy "a rezsimnek a tyúkszemére lépett", és valószínűleg egy mérhetetlenül kicsinyes bosszúról van szó.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

