Az MSZP lekérte a napirendről a MÁV-törvényt
2009. december 07. hétfő 16:18
Az MSZP lekérte a napirendről a közlekedési tárgyú törvényeket, mert egyeztetni akar a közlekedési tárcával a törvény mellékletéről, amelyben kormányrendelet szabályozná többek között a vonalbezárások ügyét - közölte Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn az MTI-vel. Hozzátette: ezt már korábban is kérték a tárcától, de még nem teljesítette.
Kovács Tibor azt mondta: jövő héten szavazhatnak a törvényről. A parlament szinte konszenzussal vette a napirendről a jogszabályt: 327 igen, 8 nem és 1 tartózkodás mellett hozta meg a döntést.
Ezt megelőzően az alkotmányügyi bizottság úgy döntött, hogy megfelelnek a házszabálynak azok a módosító indítványok, amelyeket koherenciazavar címén a zárószavazás előtt nyújtott be a tárca, hogy a múlt heti leszavazást korrigálja.
A múlt hétfőn a képviselők 182 igen, 172 nem, illetve 18 tartózkodás mellett utasították el a kabinet által támogatott javaslatokat. A fideszes és KDNP-s politikusok mellett 6 szocialista és 10 független képviselő szavazott nemmel, míg 17 szabad demokrata és egy független honatya tartózkodott.
A kormánypárti oldalról Csákabonyi Balázs, Hárs Gábor, Káli Sándor, Simon Gábor, valamint Szili Katalin és Zatykó János szavazott a kabinettel szemben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...