Az MSZP felszólít, sérelmez és kifogásol
2010. november 11. csütörtök 15:25
Szabó Imre szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a forradalmi jövő a civil életben is elkezdődött".
Emlékeztetett arra: 2003 óta az előző kormányok a legnehezebb pénzügyi helyzetben is megőrizték a nonprofit szféra hétmilliárd forintos pályázati keretét. Felidézte, átlagosan a pályázatok 85 százaléka nyert el támogatást.
A volt környezetvédelmi miniszter szerint ellehetetleníti a civil szférát a következő év, mivel a 2011-es büdzsé tervezetében fele akkora, 3,6 milliárd forintos keret szerepel erre a célra, ráadásul ebből csak 1,8 milliárdot garantál a költségvetés, a többiről év közben a kormány döntene.
Szabó Imre példa nélkülinek tartja a csökkentés mértékét.
A szocialista politikus sérelmezi azt, hogy a kormány csorbítani akarja a civil szervezetek jogait azzal, hogy megszűnne a nagyberuházásoknál a jogorvoslati eljárás indításának a lehetősége.
Kifogásolta azt is, hogy a tervek szerint jövőre a civilek nem kapják meg a kormánytól az egyszázalékos adófelajánlás ugyanolyan nagyságrendű kiegészítését.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

