Az MSZP elkötelezett a NATO és az unió iránt
2010. március 24. szerda 19:34
A szocialista politikus úgy fogalmazott: a kirekesztő Jobbik eddig nyíltan kampányolt Magyarország uniós tagsága ellen, európai parlamenti képviselői köztudottan Európa- és NATO-ellenesek.
Mesterházy Attila kiemelte: a jelenlegi kormány teljes gőzerővel dolgozik a 2011 első félévében esedékes magyar EU soros elnökség előkészítésén, folyamatosak az egyeztetések a trió másik két tagjával, Spanyolországgal és Belgiummal. Mint kiemelte: eltökéltek a kilenc hónap múlva kezdődő magyar EU-elnökség sikeres lebonyolításában.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az ország szempontjából két ügyet nevezett kiemelten fontosnak: az energiaellátás diverzifikációját biztosító Nabucco-projekt felgyorsítását, és a regionális kooperáción alapuló Duna-stratégia elfogadását.
Fontos feladatnak tartotta, hogy segítsék az unió egyik legnagyobb jelenlegi kihívásának, a görög válság kezelésének a megoldását és a pénzügyi válság ismételt továbbgyűrűzését megakadályozzák.
Kitért még arra, hogy az MSZP a következő ciklusban is kiemelt jelentőséget tulajdonít a nyugat-balkáni országok euroatlanti integrációjának.
A szocialista politikus a nemzeti érdekek közé sorolta, hogy minél több nemzetközi cég válassza befektetési célországnak Magyarországot, mert így egyre több munkahelyet lehet teremteni, és lehetőséget lehet adni a magyar kis- és középvállalkozásoknak, hogy piacuk növelésére.
Állásfoglalásában megemlítette azt is, hogy az MSZP kormánya 2003 óta támogatja Magyarország afganisztáni szerepvállalását, ezzel demonstrálva, hogy a közös biztonságnak nemcsak haszonélvezője, de előmozdítója is a NATO-ban éppúgy, mint az Európai Unióban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...

