Az idősek számíthatnak a kormányra és a kormánypártokra
2017. október 18. szerda 16:30

A Fidesz szerint a miniszterelnök szerdai bejelentése az időseket támogató újabb intézkedésekről azt igazolja, hogy az idős emberek számíthatnak a kormányra és a kormánypártokra.
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján a kormánypártok nevében üdvözölte Orbán Viktor bejelentését a nyugdíjprémiumról, a nyugdíj-kiegészítésről és a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványról. Elmondta: egy átlagos, 125 ezer forintos nyugdíj esetében a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés együttes összege eléri a 24 ezer forintot.
Hangsúlyozta: olyan országot akarnak építeni, amelyben minden nemzedék megtalálja a maga helyét. "Megbecsüljük az idős embereket, támogatjuk őket, és azt szeretnénk, ha részesülnének a gazdaság eredményeiből" - tette hozzá.
A Fidesz szóvivője szerint ez azonban nem volt mindig így, hiszen a szocialisták és Gyurcsány Ferenc kormányzása idején leginkább az idős embereken csattant az ostor, a megszorítások őket is sújtották. A szocialisták kormányzása idején egyhavi nyugdíjat vettek el az idősektől, nem adtak nekik soha nyugdíjprémiumot, emellett háromszorosára emelték a gáz árát, megduplázták az élelmiszerek áfáját, valamint ki akarták fizettetni az idősekkel a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is - mondta. Megjegyezte: most a baloldalon ugyanezek a politikusok tülekednek.
A Jobbiktól sem számíthatnak jobbra az idősek, a párt gúnyolódik rajtuk, hiszen Vona Gábor pártelnök egy közösségi oldalon a nyugdíjasokról azt írta: "szemeikben gyűlölet lobog, szájukból szennyvíz folyik és felhörgik a 20. század minden traumáját" - mondta a Fidesz szóvivője. Hozzátette: Volner János, a Jobbik alelnöke pedig egy elhunyt nyugdíjas nőn gúnyolódott.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...