Az EP-választás előtt is káosz van az ellenzék soraiban
2018. augusztus 28. kedd 09:26

Deák Dániel elemző szerint ismét káosz uralkodik az ellenzéki térfélen.
A Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában, a kilenc hónap múlva esedékes európai parlamenti választás kapcsán, annak a véleményének adott hangot, hogy az ellenzéki pártok várhatóan az utolsó hónapokban, hetekben is arról egyeztetnek majd, milyen formában vágjanak neki a választásnak.
Ráadásul, mivel kevés elnyerhető mandátumról van szó, összefogás esetén például az MSZP-nek több mandátumról kellene lemondania - tette hozzá.
Deák Dániel azt mondta: a közvélemény-kutatások szerint mindegyik ellenzéki párt veszített támogatottságából. ű
Az MSZP is 10 százalék alatt van, és egy ilyen eredmény a választáson komoly vereség lenne a pártnak - értékelt.
Az elemző megjegyezte, az összefogás általában "kudarcos", mivel a szavazókat nem lehet összeadni, egy meglebegtetett LMP-Jobbik együttműködés például inkább taszítaná a választókat.
Deák Dániel úgy látja, a Jobbik van a "legnagyobb bajban", a párt több százezer szavazót veszített az elmúlt időszakban, és vezetési válságban van.
Nincs egységes ideológia, identitását vesztett párt lett a Jobbik, nem tudja melyik irányban kellene kommunikálnia és milyen stratégiával fusson neki az EP-választásnak - fejtette ki az elemző.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Nem lesz többé Kikelet: bezár a...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Mintegy 250 programmal várják az...