Az emberek többségét nem érdekli az egy százalék
2010. április 15. csütörtök 09:06
A lap csütörtöki számában megjelent cikk azt is megállapítja az adatokból, hogy az szja egy százalékának felajánlásával kapcsolatban egyértelmű összefüggés van a döntés és az adó összege között: minél magasabb valakinek a - bevallott - jövedelme, így adója, annál felelősségteljesebben gondolkodik annak felhasználásával kapcsolatban.
Tavaly összesen 1,69 millió érvényes felajánlás érkezett valamilyen civil szervezet számára, míg összesen 4,6 millióan nyújtottak be személyijövedelemadó-bevallást.
A jövedelempozíciókat figyelembe véve szembetűnő, hogy minél kisebb a jövedelem, annál csekélyebb a hajlandóság a felajánlásra. A legalacsonyabb jövedelempozícióban ez az arány tíz százalék alatt van, a másfél millió forint alatt keresők körében minden ötödik adózó él jogával, az e fölötti pozíció pedig már meg is haladja az átlagot, a 36,7 százalékot.
A két legfelső bérkategóriában pedig már az érintettek több mint fele, illetve mintegy kétharmada él a felajánlás lehetőségével.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...

