Az EDDSZ a Ligához csatlakozott
2009. szeptember 14. hétfő 17:40
Az EDDSZ eddig a Szakszervezetek Együttműködési Fórumához (SZEF) tartozott, annak alapító szervezete volt. A SZEF szeptember 3-án nyílt levélben fordult az EDDSZ tagságához, kérve, hogy segítsék rendezni a konföderáció és a szakszervezet közötti rossz viszonyt. Cser Ágnes ennek kapcsán a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz és az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul, mert a SZEF magán e-mail címekre küldte el a nyílt levelet.
Az EDDSZ elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a SZEF levele 20 évvel a rendszerváltás után nyílt, diktatórikus beavatkozás a szabad szervezkedésbe, ugyanis a munkavállaló legszentebb joga, hogy szabadon szervezkedhet.
Cser Ágnes közölte, hogy a szakszervezeti mozgalomban legalább két szervezetnek direkt pártkötődése, az MSZP-vel megállapodása van, ezért a jövőben olyan tömörüléshez akarnak tartozni, amely pártpolitikai befolyástól mentes.
Megemlítette, hogy az EDDSZ-nek több százmillió forintos követelése van a konföderációval szemben a SZOT-vagyonból, erről per is folyamatban van, és az évi támogatási összegből is tartoznak még egy több tízmillió forintos elszámolási kötelezettséggel.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke azt mondta: a Ligán kívül nem maradt olyan szakszervezet, amely jelentős erőt képviselne, és az EDDSZ csatlakozásával a szociális és a teljes egészségügyi ágazatot integrálnák tömörülésükbe.
Megjegyezte, hogy az EDDSZ-szel kiváló volt az együttműködésük az utóbbi másfél évben a koalíciós kormány társadalombiztosítási és egészségügyi privatizációs tervei elleni küzdelemben, amelyet a szakszervezeti mozgalom a legnagyobb sikerének tart, ugyanis a törvényt visszavonták.
Gaskó István közölte: az EDDSZ szeptember 24-én csatlakozik ünnepélyesen és hivatalosan a Liga Szakszervezetekhez, de addig is teljes jogú tagként kezelik az újonnan csatlakozó szervezetet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...