Árvíz: Pest megyében 241 embert telepítettek ki - FRISSÍTVE
2013. június 06. csütörtök 08:35
Frissítve: 2013. június 06. csütörtök 08:38
Pest megyében eddig 241 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt, és húsz településen van védekezés - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtök reggel.
Spitz Alexandra elmondta: a Duna áradása miatt Budakalászon 100, Dunabogdányban 2, Szentendrén 1, Sződligeten 115, Szobon 15, Halásztelken 8 embert kellett kitelepíteni.
Orbán: kilenc veszélyes szakasz van a Duna mentén
Kilenc, a dunai árvíz miatt leginkább veszélyeztetett területet sorolt fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján: ezek között van Mecsér és környéke, Komárom és térsége, az egyik vörösiszap-tározója miatt Almásfüzitő, a táti térség, Esztergom, Szentendre, Kisoroszi, valamint Budapest és Dunaújváros környéke.
Hozzátette: az érdi kirendeltség illetékességi területén 2, a vácin 18 településen folytatnak árvízi védekezést: Vác, Zebegény, Sződliget, Szob, Verőce, Nagymaros, Kismaros, Budakalász, Göd, Dunakeszi, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Visegrád, illetve Százhalombatta és Szigetszentmiklós területén.
Dunakeszin 75 ember vesz részt a védekezésben, a vízügyi szakemberek irányításával folyamatosan építenek ki a 2-es út Dunakeszitől délre eső szakaszán egy több mint 600 méter hosszú nyúlgátat. Éjjel 20 ezer homokzsákot szállítottak a helyszínre, a munka éjszaka is félpályás útzár és rendőri biztosítás mellett zajlott.
A 2-es út Dunakeszitől délre fekvő részén az árvízi védekezés miatt félpályás útlezárás van, a főváros felé tartókat a rendőrség eltereli - tette hozzá a szóvivő.
Tökölön az ártéren élőket és az ott gazdálkodókat a városi honlapon keresztül is tájékoztatják, és folyamatosan zajlik az értékek biztonságba helyezése.
Kisoroszinál, Szentendrén, Nagymaroson, Visegrádon és Budakalászon szintén éjszaka is védekeztek. A munkába négy mentőcsoport is bekapcsolódik Kisoroszinál, Szentendrén, Nagymaroson és Visegrádon - tette hozzá Spitz Alexandra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

